A.D. stúdió - Alhana (3) - Anasztázia (rajzfilm) - A padlás - Ákos (9) - Bikini (2) - Bonanza Banzai - Crystal (2) - Edda (4) - Első Emelet - István a király (3) - Isten pénze - Koncz Zsuzsa (2) - Lord - Mohó Sapiens - Pál utcai fiúk - Piramis (2) - Pocahontas (rajzfilm) - Republic (5) - Unique - Valahol Európában - Vörös Malom (2) - Zanzibar (2)

Lehet, létezik ő is, aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
s el kell mennünk mindörökre.

Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország, hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még.
Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól, de a hang, ami hív,
még nem mond semmit, meddig érek
s lesz-e út, hogy visszaérjek.

Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország, hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…

Úgy behavazott a vágy
Mint a hóember bádog kalapját
S kintről a kis szeme gombként csillogott
S ez a lelkemben nyomott hagyott
És csak fújja a szél rozsdás kürtjét
Álmodom, együtt nézhetnénk
Ahogy a kerti tűlevél jéggé fagyott

Csak egy jó szó, más nem kellett volna
Tudod, s most együtt lennénk,
Mikor világít a fán az a gyönyörű gyertya
S az áhítat hangja a csendben él
Mégsem az igazi, valahogy mégis úgy volt szebb
De hát mit tegyek, az ember néha nagyon gyerek

||: Csak egy gazember kölyök, akik mindig szeret
Csak egy gazember kölyök, akik nem mindig nevet
Csak egy bohém dzsentri kölyök kíván szép ünnepet neked :||

Olyan magányos volt az az éjjel
Olyan egyedül éreztem magam
De tudtam, bármilyen sok, nagy a távolság
Imába foglalva minden szavad

Szétgurultak a gyertyák, elhallgatott a szép szerenád
Már csak annyit akartam mondani: szép ünnepet kicsi lány!

||: Csak egy gazember kölyök, akik mindig szeret
Csak egy gazember kölyök, akik nem mindig nevet
Csak egy bohém dzsentri kölyök kíván szép ünnepet neked :||

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

A lélek üressége,
A mérce kettőssége,
Egy bosszúálló isten
Torzult tükörképe
E szorgos nép, ha perbe fog,
Téged elevenen tűzre dob,
A harag réme, a béke vége,
Tombol a bosszú népe.

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

Ne szabadkozz: Te szabad vagy,
A hatalmad magadnak akartad,
Hát szabad-e hagynod, hogy fúrja-tépje
Hazádat folyton a bosszú népe?
Félnek tőled, rettegnek,
És inkább elevenen esznek meg,
Csak nehogy el tudd mondani végre,
Hogyan gyűlöl a bosszú népe.

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

A gyűlölet rabja
Majd kiforgatja
Minden szavamat és átkoz
Mert aki brancsoknak tagja,
Az ukázba kapja,
Hogy üssön, ha nem tartozol a párthoz.

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

Dúdold ezt a dalt,
És aki gyűlöl majd érte,
Az lesz a bosszú népe!

A kezdet előtt
Nincs föld, se ég
Nem dönti semmi
A hit hitelét,
De a bűnök
Már rólad álmodnak rég.

A kezdet előtt
Nincs hang, se csend,
Áll még az Idő,
Teljes a rend,
De a vágyak
Már az emberre várnak.

A kezdet előtt
Nincs éj, se fény,
Se ok, se cél,
Se serény erény,
De az árnyék
Csak egyetlen jelre vár még.

A hatalmas törvény
Még nem zakatol,
Mindenhol összhang
És béke honol
Már csak hét nap,
Lesz itt éden és pokol.

Elsőnek épül
A föld és az ég
Aztán ragyogó fény
És hűs sötétség
Este és reggel
Égbolt és tenger.

Gyümölcsök, füvek,
Csillagzatok,
Madarak, halak,
Vadállatok
Hatodszor kel fel,
Mire a Napba bámul egy ember.

Ha kertedben így jó,
Mondd, miért kell a kígyó?
Mondd, miért kell, hogy az asszony
Tiltott fádról almát szakasszon?
Miért kell, hogy megverd az embert?
Káin miért ölje Ábelt?
Víznek özöne miért zúdul?
Miért vesznek oda annyian rútul?
Zavart nyelvek és megannyi csapás
Égő áldozat, új messiás,
Ezrek néznek kérdőn az égre
A kezdetnek mikor lesz vége?

Mikor a szárnyam helyét
Megtapogattam,
Újra hinni kezdtem
Ó, az angyalokban.

És most itt van az idő,
Te angyali szerető,
Repülni hív, csábít a levegő,
A jéghideg levegő, (a jéghideg levegő).

Csak Te meg én,
A szakadék peremén,
Dúdolj egy dalt, ez az utolsó perc!
Ha nem láttál még,
Most majd rám ismersz.

A napfény szárnyadra hull
Mozdulatlanul,
(Angyali szerető).
A napfény szárnyadra hull,
(Simogat a levegő),
Mozdulatlanul.
(Szinte fáj!)

Körkörös repülés,
Vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss.
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz,
Én megfogom a kezed.

(Angyali szerető),
A napfény szárnyadra hull
(Simogat a levegő)
Mozdulatlanul,
(Angyali szerető).
A napfény szárnyadra hull,
(Simogat a levegő),
Mozdulatlanul.
(Szinte fáj!)

Körkörös repülés,
Vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss.
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz,
Én megfogom a kezed.
Szakadék fölött mozdulatlan lebegő,
Kitárt szárnyú angyali szerető,
Jó lesz, ha figyelsz, jó lesz, he érted,
Én itt vagyok veled, és szeretlek téged.

Én szeretlek Téged!
Én szeretlek Téged!

Hiába rejted,
Hiába őrzöd,
A titkod nem titok már,
A titkod az ördög,
És keresi a külföld
És keresik helyben,
De az ördög bent lakik
Egy ostoba fejben

És elmenekülnél
Innen a Holdra,
Csak mert szeretet ellen
Be lettél oltva
Tudom, hogy Neked is
Rém kellemetlen,
Hogy be lettél oltva
Szeretet ellen.

Pont ez a baj Veled:
Van eszed, de nem él a szíved,
Nem vagy ugyan beteg,
De a bogyókat szeded.
Az emberek utálják,
Amit nem értenek,
Ravaszkodnod, látod
Nem érte meg.

És elmenekülnél
Innen a Holdra,
Csak mert szeretet ellen
Be lettél oltva
Tudom, hogy Neked is
Rém kellemetlen,
Hogy be lettél oltva
Szeretet ellen.

Ez nem én vagyok,
Ez nem mi vagyunk,
Így aztán mindegy,
Hogy áldás vagy átok
Hogy torzan látják a nagyvilágot
Egyes újságokba író srácok,
Nekem sok a dolgom
Én nem érek rá,
Így hát mindegy,
Hogy mit is szóltál,
De csak akkor ítélj,
Hogy én ki vagyok,
Ha egyszer tudni fogod,
Hogy Te kicsoda voltál.

És elmenekülnél
Innen a Holdra,
Csak mert szeretet ellen
Be lettél oltva
Tudom, hogy Neked is
Rém kellemetlen,
Hogy be lettél oltva
Szeretet ellen.

Jéghideg ágyban ébredek, tudod,
Fény mossa az éjszaka ráncait,
Tudom és érzem, hogy merre jársz,
Hiába hiszed, hogy nem vagy itt.

Most sokáig nem látlak, tudod,
Pedig nem vehetem le rólad a szemem,
Lepedőm markolja sóhajod:
Csak Te mondod így ki a nevem.

Az illatodban ülve várok egész nap,
Hogy szádban hozd el éltető vizemet,
Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort,
Ahogy szemedhez ér, én ott vagyok Veled!
(Én ott vagyok Veled!)

Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!

Álom-szakadék mélye vár,
Onnan is visszahív egy szó,
Dalt szül a súlyos félhomály,
Érzem, hogy sírni volna most jó.

Reszket a föld, ha hozzám ér,
Egy-egy békés gondolat,
Amit nekem küldesz el,
Amiben magad is benne vagy
(Benne vagy...)

Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!
Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!

Többet nem tudok...
Néznek a csillagok...
Többet nem tudok...
Csak Neked dúdolni halkan!

Már nem akarom tudni,
Hogy ki csinált ipart a zenéből,
Már nem akarom tudni,
Hogy miben hisz,
Aki a hitért öl.

Mert én láttam a Halált,
Szép arca volt,
A házába hívott engem
És meghajolt,
Aztán legyintett csak
És felnevetett,
Mikor azt feleltem,
Hogy még nem nem nem nem
Nem mehetek.

És nevetséges voltam,
És kiszolgáltatott.

Aztán dalolni kezdett
Az a gyönyörű madár az ablakomnál...
Az a gyönyörű madár az ablakomnál...
Az a gyönyörű madár az ablakomnál...

Hello, hello, újra itt vagyok,
Vissza kellett jönnöm hozzád, és lehet, hogy maradok.
Tudom, tudom, nem láttál rég,
Bármit is mondasz, szemedben a megértés tüze ég.

Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.

Hello, hello, nem tűntem el,
Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel.
De kinyílt lassan a szem,
Most is rád ragyog,
Könny reszket benne,
Mert látom, hogy vak vagyok.

Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.
Hiszen minden bűnöm megbocsátható...

Hello, hello, én a régi vagyok,
Tévedésből jöttem a földre, és félek, hogy itt ragadok!
Hiszed, vagy nem, egyszer hazajutok,
Nem látsz majd többé, hiányozni fogok...

Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
Azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.

Hello, hello, én a régi vagyok,
Tévedésből jöttem a földre, és félek, hogy itt ragadok!
Hiszed, vagy nem, egyszer hazajutok,
Nem látsz majd többé, hiányozni fogok...

Az angyalok városa
Mostanra démonok otthona,
És a 7köznapok tüzén, látod
Porig ég a remény.
És szerelmünk palotáját lassan
Földig lerombolják a gépek,
Véget vetnek a csendnek,
A zenének hadat üzennek.

Magammal betakarlak,
Sebeim mosolyognak,
A vérem íze számban,
De ha most is elhibáztam...

Akkor
Gyilkos zenét írok
És kiöllek magamból
Hogy ne fájjon többé
Ami vagy.
Én gyilkos zenét írok
És kiöllek magamból
Hogy ne fájjon többé
Ami vagy!

Az a fegyver
A homlokomra csókol,
Ha már elegem lett a jóból,
Ha a véráldozat sem volt elég,
A világ elől nincs menedék.
És ez a pillanat
Ellök vagy elfogad?
Kívánjam vagy elkerüljem
Olcsó halálomat?

Magammal betakarlak,
Sebeim mosolyognak,
Én megjelöltelek,
De ha nem értetted meg...

Akkor
Gyilkos zenét írok
És kiöllek magamból
Hogy ne fájjon többé
Ami vagy.
Én gyilkos zenét írok
És kiöllek magamból
Hogy ne fájjon többé
Ami vagy!
Ne fájjon többé
Ami vagy!
Ne fájjon többé...
Ne fájjon többé!!!

Forró betonon hasalok,
távoli hang csak a gyász,
lassan lüktet egy ér,
fellobog halkan a láz.
Sima tenyér a hátamhoz ér.
Ó csak játszik a szél.
Tudom, már messze vagy rég..
Bennem minden halk szavad él.

Halott virágok illatát nyögik a fák
és megrázkódik a táj,
valami véget ért, valami fáj.

Ahogy fölém dől az ég...
álmodni nem hagy a vágy.
Ha becsukom fáradt szemem
tekinteted az arcomba vág.
Szemed tűzénél megvakulok,
de lassan újra feljön a nap..
Nélküled semmi vagyok.

Halott virágok illatát nyögik a fák
és megrázkódik a táj,
valami véget ért, valami fáj.

Halott virágok illatát nyögik a fák
és megrázkódik a táj,
valami véget ért, valami véget ért,
valami véget ért… valami fáj.

Letépték szárnyaimat
Testem-lelkem a földön maradt
Anyagból vagyok, azt hazudták
De a titkok titkát ôk se tudták
Utoljára lesz most tavasz
Reszket a gyáva, hallgat a ravasz
Utoljára nézz az égre
Eljött, itt van: meghalsz végre!

Letépték szárnyaidat
Tested is, lelked is földhözragadt
Anyagból vagy, igen azt hazudták
De a titkok titkát ôk se tudták

Hiába is vetnek a vetôk
Mert utoljára arattak az aratók
És reszket a ravasz
Utoljára lesz most tavasz

Refr.: Ne kérdezz kedves, nincs már mit
Akit kerestél, már nem lakik itt
Mert kihalt minden, zene se szól
Nincs Beethoven, nincs rock'n'roll

Égszakadás, hangrobbanás
Itt van a jövô, nincs több dobás
Szörnyű tudni, hogy itt a vége
Üzenetünket írjuk az égre

Nem lesz itt már ember régen
Mégis megjelöl mindent a szégyen
És ha eljön néhány idegen
A Föld csak hallgat, majd dermedt-hidegen

Refr.: Ne kérdezz kedves, nincs már mit
Akit keresnél, már nem lakik itt
Mert kihalt minden, zene se szól
Nincs Beethoven, nincs rock'n'roll

Ment a hutlen nehéz fejjel.
Visszamenne, de o már nem kell,
Érzi hálátlan lett sorsa,
Keseru könnye arcát mossa.

Arra gondolt, ot ki szerette,
Ha szerette, el miért engedte,
Vissza nem jön többé soha,
Bárcsak békén hagyták volna.

Ref.:
Minden hajnal övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
De amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívébol.
Amíg él el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívébol.

Megállt egyszer s visszanézett,
Nézte-nézte a messzeséget.
Sárga lámpák jelzik útját,
Otthon hagyta minden múltját.

Ment a hutlen nehéz fejjel,
Tudja jól, hogy o már nem kell.
Ég veletek, mást nem mondott,
Szeme túlragyogott minden csillagot.

Anyám, valami színházról meséltél,
Amiben mindenkinek lesz néhány jó szerep,
Kölyökként reszkettem a színház varázsáért,
Így élt, aki ott elől lehetett; ez a színház,

Ref.:
Ez a színház, ez a színház!

Itt a színpad és özönlik a nézősereg,
Valami nagy dolog készül, beszélik, rebesgetik,
Fantasztikus darabot írt egy fiatal író,
És nincsenek benne közhelyek.

De milyen színház ez, amiről meséltél,
Becsaptál, hisz elfogytak a szerepek,
Rendező úr, ön nem teszi a dolgát,
Elkoptak a nagyreményű deszkák.

De a világosító rontott mindent el,
Ez azért túlzás, ezt senki nem hiszi.
A súgó a hibás, de ő csak mormogott,
Hisz könyv nélkül én sem súghatok.

Valami nagyon nagy jót mégis kéne tenni,
Ha már megszülettünk, nem hiába élni,
Kitalálni valami tiszta, igaz szerepet,
Hogy álmaink mind teljesüljenek.

A tévedésre mindig van gyógyír,
A tisztánlátás tablettája segíthet még.
Az igazságtól soha nem kell félni,
Csak bátran egymás szemébe nézni.

Nem kell félni, nem kell félni,
Csak bátran egymás szemébe nézni.
Nem kell félni, nem kell félni,
Csak bátran egymás kezéhez érni.
Nem kell félni, nem kell félni,
Csak bátran egymás szemébe nézni.
Nem kell félni, nem kell félni,
Csak bátran egymás kezéhez érni.

Várok a sorsomra íly késen, csendesen,
Így 120 évesen,
Hát ez a színház,
Ez a színház, ez is színház.

Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal,
De a testem gyönyörű, fáradt lázban ég.
Hozzád bújok tiszta égő, forró testtel,
Kérlek feküdj nyugodtan, csak én mozdulok,
Csak én mozdulok, csak én mozdulok.

Őstől örökölt a tűz, amivel átölellek,
Őstől örökölt a szenvedély, amivel követellek.
Vágyom, hogy érezd a szerelmemet,
Vágyom, hogy érezd, hogy szeretlek, hogy érezd.

Ref.:
Nekem nem kell más, csak téged akarlak.
Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.
Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.

Ahol én voltam a szívedben, a lelkedben.

Vágyom a nappalt, ahogy létezel,
Idegen szemek kívánnak, érintenek.
Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam,
Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.

Ha akartam valaki lenni, csak érted volt,
Próbáltam mást keresni, csak bosszúból.
Mit akarsz tőlem? Csak nézlek, csak nézlek.

Vagy mondd meg, hogy tűnjek el, tűnjek el végleg!

Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.

Az élet az ma csodás dolog,
És én hozzá idomulok,
Ezért vagyok őrült, kicsit őrült.

A tapétával megpróbálok összebújni,
S nem ártani senkinek,
Bolond vagyok, ez természetes, kicsit őrült.

Ha holnap este elindulok,
Azt, hogy kivel találkozom,
Azt senki nem mondja, nem mondja meg nekem előre.
Lehet őrült!

Társra vágyom én is, értsd meg,
Ugyanúgy, mint te. Ne kérdezd!
Őrült legyen, vagy nem kell senki sem.
Legyen őrült!
Csak én vagyok, aki megért téged,
Persze csak akkor, ha rám hagyod.
Társ legyen, de őrültet akarok!

Ref.:
Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás,
Gyere őrült, gyere őrült, szükségem van rád!

Medvetánc, pilleszárny,
Dőlt az emlék s az ember.
Dallam cseng, hangfoszlány,
volt egy régi december.

Refr. (2x):
Lágy a kéz, melengető,
fú a hó, fényes trojka jő,
páros táncot jár a nép,
így él a régi kép!

Régen volt, réges-rég,
dőlt a fény a teremben,
ismerős, bennem él,
ám felsejleni sem mer!
Dallam cseng, hangfoszlány,
volt egy régi december...

Most azt hiszed, nem tudok semmit,
És te oly sok helyen jártál, mert elvitt a hajó,
De hogy lehet, hogy én, ilyen tudatlan, szegény,
Megértem azt is, amire nincs szó… nincsen szó.

Most minden föld a tiéd, hogyha rálépsz,
Hisz élettelen, s birtokodba száll,
Én ismerem a fűt, a fát, a forrást,
Minden él, minden érez, csoda vár.

Mond, miért hiszed, hogy nincs más csak az ember?
És értelmetlen, minthogy másként él,
Ha lábnyomába lépsz egy idegennek,
Látod azt, mit nem hittél, hogy nem hittél.

Sűrű éjeken a farkas-dal a holdról szól,
A vadmacska a párja után sír,
És ha énekelsz, hát véled zúg a hegység,
Közben eléd hordja színeit a szél… közben eléd hordja színeit a szél.

Jöjj, kergetőzzünk ősi, szűk csapáson,
Jöjj, néked nyújtja száz kincsét a föld,
Jöjj, hemperegj egy gazdagabb világban,
Haszon nincs, minden néked nyújt gyönyört.

A zápor és a folyó édes testvér,
A gémek és a vidra jó barát,
És összetartó minden, ami itt él,
Körül járunk és a lábunk égig ér.

Égig érnek a platánok,
Soha ki ne vágd,
Akkor megtudod!

Csak úgy érted, hogy a farkas-dal a holdról szól,
A rézbőrű és fehér összeáll,
És együtt énekelünk mind a hegyek hangján,
Közben ezer színnel kápráztat a szél…

Akkor néked él a föld,
És csak néked tündököl,
Amíg élsz
Ezernyi színnel száll a szél.

Nem kell olyan isten, aki mindent megbocsát
Nem kell olyan isten, aki megöli egy fiát
Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul
Szabad magyaroknak nem kell ilyen úr

Nem kell olyan isten, kinek bűnös aki él
Nem kell olyan isten, ki csak szenvedést ígér
Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul
Szabad magyaroknak nem kell ilyen úr!

Nem kell, nem kell!
Nem kell, nem kell!
Nem kell, nem kell!
Nem kell, nem kell!

Magyarok! Férfiak és asszonyok!
Hallgassátok Koppány vezért!

Nem kérdem én, anyád hol
szült világra,
Nem kérdem én, apád ki volt.
Csak annyit kérdezek a
válaszra várva:
Rabok legyünk vagy szabadok?

Nem kérdem én, meddig tűrjük
a sorsunk,
Lehetnénk új honfoglalók.
Csak annyit kérdezek a
válaszra várva:
Rabok legyünk vagy szabadok?

Szállj fel a csillagokba,
Szél könnyű szárnyán szállj,
Kárpátok gyűrűjéből
Szállj fel szabad madár!

Szállj messze, szállj magasra,
Szél könnyű szárnyán szállj,
Új tavasz hírét vidd el,
Szállj fel szabad madár!

Nem kérdem én, azt hogy mért
vagy te árva,
Tudom a sors mostoha volt.
Csak annyit kérdezek a
válaszra várva:
Rabok legyünk vagy szabadok?

Nem kérdem én, meddig járnak
még köztünk
Szemforgató hamis papok
Csak annyit kérdezek a
válaszra várva:
Rabok legyünk vagy szabadok?

Szállj fel a csillagokba,
Szél könnyű szárnyán szállj,
Kárpátok gyűrűjéből
Szállj fel szabad madár!

Szállj messze, szállj magasra,
Szél könnyű szárnyán szállj,
Új tavasz hírét vidd el,
Szállj fel szabad madár!

Nap fénye világosságot,
Hold fénye teljességet,
Víz színe tisztaságot,
Csillagok fényességet
Adjatok, adjatok, adjatok!
Adjatok, adjatok, adjatok!

Nap fénye világosságot,
Hold fénye teljességet,
Víz színe tisztaságot,
Csillagok fényességet
Adjatok, adjatok, adjatok!
Adjatok, adjatok, adjatok!

Kegyes Földanya,
Kegyes Napanya,
Kegyes Holdanya,
Kegyes Vízanya,
Kegyes Ősapák,
Kegyes Ősanyák,
Kegyes Istenek,
Kegyes Szellemek,

Áldozatunk fogadjátok,
Amit kérünk, megadjátok!
Előttetek fejet hajtunk,
Fogadjátok hódolatunk!

Nap fénye világosságot,
Hold fénye teljességet,
Víz színe tisztaságot,
Csillagok fényességet
Adjatok, adjatok, adjatok!
Adjatok, adjatok, adjatok!

Kegyes Földanya,
Kegyes Napanya,
Kegyes Holdanya,
Kegyes Vízanya,
Kegyes Ősapák,
Kegyes Ősanyák,
Kegyes Istenek,
Kegyes Szellemek

Áldozunk most előttetek,
Tiszteljük az ősi rendet,
Hallgassátok könyörgésünk,
Vigyázzátok nemzetségünk!

Nap fénye világosságot,
Hold fénye teljességet,
Víz színe tisztaságot,
Csillagok fényességet
Adjatok, adjatok, adjatok!
Adjatok, adjatok, adjatok!

Bácsikám, jó öreg Fezziwig, megjárta Amerikát.
Oda meg vissza, mert nem soká bírta, hajózott óceánon át.
Sok unatkozó utasnak ő mindig tudott egy jó mesét,
Olyat, mi vigasztal, a Nagy Kerekasztal óriás hőseiét:

Hős trubadúr volt Sir Gawain, a Zöldképű Lovag,
Amerre járt, ott szűz leányok, meg fejek hulltanak.
De nagy feledékeny is volt e vitéz, bolond hírében állt:
Beszélték róla, hogy leölt egy szüzet, s egy sárkányt felcsinált.

Igen derék volt másik is, mázsás Sir Lavolat.
Páncélt se húzott, már sorra dőltek alóla a lovak.
Csak egyszer volt, hogy páncélba bújt, mielőtt lóra ült,
S a nagy melegben, lám, szegény, saját zsírjába sült.

No, csak kupát erre gyorsan! Igyunk, ameddig csak bor van!
Igyunk! Ájriájrihé! Igyunk! Ájdihajdihó!
Gyerünk! Hörpintsük ki gyorsan! Igyunk, ameddig csak bor van!
Igyunk, hadd repüljön még jobban e lusta vén hajó!

De jó lovagok közt a legkülönb a dicső Parsifal.
A szűz lovag, kinek írva volt, hogy övé lesz a Grál.
Bár mondták róla, nem helyes, hogyha túl sokat ugrál,
Mert fogalma sincs, hogy mi is az a kincs, mit úgy hívnak, hogy Grál!

Fezziwig, hóbortos bácsikám részeg volt akkorra már.
Lovagi torna, ha adódott volna, biztosan sorompóba áll.
Se Sir Sagramont, se Sir Dilodan őt nem rettenti el,
Ha ott a kezében egy jó kupa bor, minek őneki Grál-kehely!

No, csak kupát erre gyorsan! Igyunk, ameddig csak bor van!
Igyunk! Ájriájrihé! Igyunk! Ájdihajdihó!
Gyerünk! Hörpintsük ki gyorsan! Igyunk, ameddig csak bor van!
Igyunk, hadd repüljön még jobban e lusta vén hajó!


Fény és tiszta ünnep árad minden lélekből.
Fénylő, mennyei ajándék, várunk téged, jöjj!
Immár velünk leszel, gondunkat űzzed el,
Mindenki énekel, téged ünnepel szent karácsony éjjel! Most szent karácsony éjjel.
Vígan ünnepeljük együtt Isten szent napját!
Örvendj! Mind imádjuk őt, ajándékunk kapják.

|| : Szent karácsony éjjel :||

Álmomban jött egy úr valamikor, nagy szakálla volt,
Nem szólt semmit, a hátamra pedig, szárnyakat csatolt,
Rögtön tudtam hogy eljött az idő, itt az alkalom,
Csak azt nem árulta el senki nekem, hogy mi a feladatom,

Hát angyal lettem én aki megteszi, amit lehet,
De fő állásban így is a kedvesed...

Hozzád szálltam s a földszinti lakó, megijedt nagyon
Csak azt látta, hogy a lány a hatodikon, kilép az ablakon,

Fáztál kicsit az égen, ám a hold el ringatott
Felhőtakaró volt a paplanod...

Álmomban egy angyal voltam, s minden áldott hajnalon,
Az égre írtam nagy betűkkel, szeretlek nagyon,
Csak álmodtam hogy angyal voltam, csalóka álmom nem vitás,
De éjjel nappal földön égen, igaz ez a vallomás...

Együtt szálltunk a csillagok után, sok sok éjszakán
Fentről gömb volt a föld, rajta csupán csepp az óceán,
Folytatnám még a történetet, de nem tudom tovább,
Úgy ébredtem, hogy érzem a hajad, csillagillatát.

Itt ülsz velem az ágyon, simogatod az arcomat,
Így a befejezés titok maradt...

Álmomban egy angyal voltam, s minden áldott hajnalon,
Az égre írtam nagy betűkkel, szeretlek nagyon,
Csak álmodtam hogy angyal voltam, csalóka álmom nem vitás,
De éjjel nappal földön égen, igaz ez a vallomás...

Álmomban egy angyal voltam, s minden áldott hajnalon,
Az égre írtam nagy betűkkel, szeretlek nagyon!

A csillagokat nem érem el,
Varázsló nem vagyok.
Hiába kéred, kihűlt szívedbe
Lángot nem lophatok.
Hogy elfáradtál félúton,
Az nem az én hibám.
S ha nem álltál ki mellettem,
Most nem kiálthatsz rám.

Hiába vádolsz azzal is,
Hogy nem szerettelek.
A magam módján megpróbáltam
Mindent, amit lehet.
Meg nem valósult álmaidról
Számot nem adhatok.

A nagy produkció helyett
Egy kis dalt dúdolok.

Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Mmm, de ne rám légy mérges,
Hogyha végül senkit nem találsz.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Nálam őszintébb bohócot
Többet úgyse, úgyse látsz.

Lehet, hogy egykor mást ígértem,
De most már jól tudom:
Az igazságot, mint a földet
Szét nem oszthatom.

Lelked görcsös kis csomóit
Fel nem oldhatom.
A szabadságot, mint jutalmat
Át nem adhatom.

Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Mmm, de ne rám légy mérges,
Hogyha végül senkit nem találsz.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Nálam őszintébb bohócot
Többet úgyse, úgyse látsz.

Nálam őszintébb bohócot
Többet úgyse, úgyse látsz.

Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra,
Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk,
Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk,
Minden álmunk.

Virágok közt veled lenni,
Tudom, szép volna, kedvesem
Virág sincsen, te sem vagy már,
Miért hagytuk, hogy így legyen?
Virágok közt veled lenni,
Tudom, szép volna, kedvesem
Virág sincsen, te sem vagy már,
Nem ad választ ma senki sem!

El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így,
El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít,
El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra,
El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Sárga rózsa.

Élete valahol véget ér, a szíve már nem dobog,
Fekete föld mélyén örökre megnyugodott.
Nem siratja senki őt, nem könnyeznek sírja előtt.
Csavargó volt, bolyongott, magányosan kóborolt.
Senkije se volt, semmije se volt, csak az élete!
Vén szemét lehunyva élete megszakad,
Nem indul új útra, pihen a föld alatt.

Elmondom nektek az ő történetét, arról mesélek, hogyan élt:
Megszületett, kapott nevet, csak egyet nem, szeretetet!
Szülei eldobták, nem törődtek vele,
Nem maradt semmije, csak az élete!
Magas falak, rácsok mögött, zsiványok, tolvajok között
telt a gyermekkora, ott volt az otthona.

És mégis vidáman élt, szívébe zárta a nagy reményt,
Hogy egyszer majd innen elmehet, várják erdők, völgyek, hegyek,
Szabad lesz, mint a madár, északtól délig, kelettől nyugatig
Mindet földet bejár.

Az idő eljött, ő szabad lett, útra kelhet a végtelenbe,
Ezt álmodta, erre ébredt, évek óta csak ezt remélte!
Amerre járt, megszerették, és ha néha megkérdezték,
Hogy honnan indult, s mi a célja, ő vidáman csak ezt dalolta:

Nem félek, amíg élek, várnak a messzeségek,
Városok, országút pora.
Napfényben, zord télben, minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha.

Éhét, szomját elfeledte, csak a világ érdekelte,
Hosszú haját fújja a szél, ereiben lüktet a vér.
Forró nyár jön hideg télre, hosszú út áll már mögötte,
De nem néz hátra, megy előre jókedvűen énekelve:

Nem kell a csillogás, nem kell a ragyogás,
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy, nem kell a céltalan cél!

Évek túl hamar szállnak el, csavargó haja hófehér.
Szíve dobban még, szeme tűzben ég, de hívja már az örök pihenés.

Valahol nyikorog az ajtó és csikorog a zár, a sötétben macska lép.
Sárga lámpaként villog a szeme félelmetes a kép.
Ha elnyom az álom egy kígyó tuti, hogy felmászik a combomon
Valahol bagoly huhog, és a denevér sziluett ott van az arcomon!

A lényeg, hogy félek!
Értsd meg átsuhan a falakon
Kérlek védj meg éjjel rettegek, és vacogok
Hangok, ajtók, léptek
Éjszakai zörejek elveszik az eszemet, borzolják az idegeket!

Valahol sakáll üvölt, s a rádió játsza a drakulák éjjelét
Tisztára mint egy krimiben, a gyomrom görcsbe rándult rég
A szívdobogásom a fülemben monoton lüktetés
És az óra is ketyeg, de nagyon lassan ezer óra szenvedés!

A lényeg, hogy félek!
Értsd meg átsuhan a falakon
Kérlek védj meg! éjjel rettegek, és vacogok!
Hangok, ajtók, léptek
Éjszakai zörejek elveszik az eszemet, borzolják az idegeket!

A lényeg, hogy félek!
Értsd meg átsuhan a falakon
Kérlek védj meg! rettegek, és vacogok!
Macskák, kígyók, férgek
Hadserege fenyeget, éjszakai zörejek borzolják az igegeket!

A lényeg, hogy félek!
Értsd meg átsuhan a falakon
Kérlek védj meg! éjjel rettegek, és vacogok!
Hangok, ajtók, léptek
Éjszakai zörejek elveszik az eszemet, borzolják az idegeket!

Félek a tűztől, félek a víztől,
Félek a hótól, félek a jégtől,
Félek a téltől, félek a nyártól,
A megszületéstől, a pusztulástól.

Félek az AIDS-től, félek a ráktól,
Félek a fűtől, félek a fától,
Az iskolától és a tanártól,
Az ébredéstől, az álmodástól.

Félek a szextől, félek a lánytól,
Félek apámtól és félek anyámtól,
Félek a rendőr gumibotjától,
És félek az isten haragjától.

Félek a zajtól, félek a fénytől,
Félek a csendtől és a sötéttől,
A kísértetektől, a szellemektől,
Az állatoktól és az emberektől.

Félek a vértől, félek a tűtől,
Félek a drogtól, félek a fűtől,
Félek az újtól, félek a mástól,
A megérkezéstől, az elindulástól.

Félek a Naptól, félek a Holdtól,
Félek a rossztól, félek a jótól,
Félek a sorstól, a csillagoktól,
És félek, félek önmagamtól.

Őszintén akarok élni,
Minden utam végigjárni,
Hinni abban, amire vágyom,
S ha hiszek benne küzdeni érte bármilyen áron.

Őszintén akarok élni,
És csak annyit elérni,
Hogy a jókedvem senkit ne bántson,
S ha fáj a szívem valamiért, ne nagyon fájjon!

Tőled csak annyit akarok kérni,
Hogy engedj őszintén élni,
Őszintén, szabadon, szépen,
Őszintébben, mint ahogy tegnap éltem.

Ne kelljen hazudnom senkinek
És hogyha valamit kérdezek
A válasz igaz legyen!

Szeretnék bízni mindenkiben,
Hinni, hogy nem fordul ellenem,
S nem árul el sosem.

Nézem, ahogy az est leszáll az ablakom előtt,
Ezüstbe és fehérbe öltözik a Föld.
Álmaink és bűneink, jó és rossz tetteink
Ma hó takarja.

A világ bármely részén élsz és bárki vagy,
Szeretném, hogy légy ma este egy kicsit boldogabb,
Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,
Ahogyan én neked.

Kívánj a szónak nyílt utat,
És a dalnak tiszta hangokat,
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
Ahogy szeretnéd hogy szeressenek!

Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál,
Ugyanúgy igaz legyen holnap s holnapután,
Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,
Békés karácsonyt mindenkinek!

Szeresd a Napot, szeresd a Holdat,
Szeresd a Földet, és szeresd a tengert,
Szeresd a férfit, férfi szeresd az asszonyt,
Szeresd a gyermeket, és szeresd a fényt!
A fényt, a fényt, a fényt.

Szeresd a tüzet, és szeresd a vizet,
Szeresd a világot, és szeresd az Istent,
Szeresd az Istent, még egyszer szeresd az Istent,
És szeresd Őt és csak szeress, szeress, szeress!

Szeresd az Istent, szeresd a könyvet
Szeresd a világot, és szeress mindent!
Békés karácsonyt mindenkinek!
Békés új évet mindenkinek!
Szeress!

16 tonna
Fekete szén.
16 tonnát raksz és
Mennyi a bér?

Meghalni kéne,
De nem lehet.
A vállalat nem engedi
A lelkemet.

Ref:
Kedvesem, jöjj velem!
Ez a harc lesz a végső.
Kedvesem, jöjj velem!
Senki más nem jöhet.
Kedvesem, jöjj velem!
Az égbe visz ez a lépcső.
Innen más út ki már
Nem vezet.

Ha szombat este
Indul a party
A malacnak reggel
Ki fog enni adni?

A színpadon
Három majom.
Hülyének néznek minket.
Azt gondolom.

Kedvesem, jöjj velem!
Ez a harc lesz a végső.
Kedvesem, jöjj velem!
Senki más nem jöhet.
Kedvesem, jöjj velem!
Az égbe visz ez a lépcső.
Innen más út ki már
Nem vezet.

Aki most lent van.
A föld alatt.
Aki most lent van.
Lent is marad.

Aki most fent jár.
A föld felett.
Örül nagyon,
Hogy ott lehet.

16 tonna
Fekete szén.
16 tonnát raksz és
Mennyi a bér?

Meghalni kéne,
De nem lehet.
A vállalat nem engedi
A lelkemet.

taptirarirá hopp
taptirarirá hopp
taptirarirá rappápá
tárárá hopp hopp

Kedvesem, jöjj velem!
Ez a harc lesz a végső.
Kedvesem, jöjj velem!
Senki más nem jöhet.
Kedvesem, jöjj velem!
Az égbe visz ez a lépcső.
Innen más út ki már
Nem vezet.

taptirarirá hopp
taptirarirá hopp
taptirarirá rappápá
tárárá hopp hopp

Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.

Hazudj még nekem.

Mondd azt, hogy ezerszer élek,
Akkor is értessz, ha nem beszélek.
Mondd azt, hogy senki se bánthat,
A sötétben senki se láthat.

Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy igaz volt minden,
Minden szó, amit elhittem,
Meleget hoz, hogyha fázom,
Szeress úgy, ahogy kívánom.

Hazudj még nekem!

Engedj közelebb,
Engedd, hogy én is ott legyek,
Látni akarom, és érezni azt, amit lehet
Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak,
Hogy ha fáj, ne mondj igazat.

Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz míg megtalállak.

Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy igaz volt minden,
Minden szó, amit elhittem,
Meleget hoz, hogyha fázom,
Szeress úgy, ahogy kívánom.

Hazudj még nekem!

Engedj közelebb,
Engedd, hogy én is ott legyek,
Látni akarom, és érezni azt, amit lehet
Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak,
Legyen úgy, ahogy nem szabad.

Kutyák ugatása ne verje föl álmom
Őrizz engem ezen a világon
Őrizz engem ezen a világon
Fényes utakon, engedj szabadon járnom

Árva szívem annyira fáj
Éget a bánat, mosd el szép zivatar
Őrizz engem ezen a világon
Fényes utakon
Engedj szabadon járnom, engedj szabadon járnom
Engedj szabadon, szabadon járnom

Értem nyílnak a réten a virágok
A Felhők között magasan járok
Engem hívnak, hívnak a harangok
Én elmegyek és Ti itt maradtok

Árva szívem annyira fáj
Éget a bánat, mosd el szép zivatar
Őrizz engem ezen a világon
Fényes utakon
Engedj szabadon járnom, engedj szabadon járnom
Engedj szabadon, szabadon járnom

Madarak ha szállnak, helyettem is szállnak
Híreket visznek üzenetet várnak
A baglyok elalusznak, ha eljön a reggel
Kakas kukorékol, hogyha a Nap felkel

Árva szívem annyira fáj
Éget a bánat, mosd el szép zivatar
Őrizz engem ezen a világon
Fényes utakon
Engedj szabadon járnom, engedj szabadon járnom
Engedj szabadon, szabadon járnom

Rád gondoltam,
Rád gondoltam,
Rád gondoltam, de te nem tudod mi van, nem is érdekel
Csak egy kő vagyok, s fekszem lenn a porban
Hogyha eldobsz, hát szállok fenn az égen
Fentről ha nézed, milyen szép a föld
Fentről ha nézed, semmi nem zavar,
Nem is érted

Gurul a kő, ha eldobod száll fel az égig
Repül valahová...
Gurul a kő, ha eldobod száll fel az égig
Egyszer hazatalál

Neked nem jelent semmit az amit érzek
Lehet, hogy hallod, de nem biztos, hogy érted
Fentről ha nézed, milyen szép a föld
Fentről ha nézed, semmi nem zavar,
Nem is érdekel
Csak egy kő vagyok, s fekszem lenn a porban
Hogyha eldobsz, hát szállok fenn az égen
Rád gondoltam,
Rád gondoltam,
7 év elmúlt, mint egy pillanat, nem is értem

Gurul a kő, ha eldobod száll fel az égig
Repül valahová...
Gurul a kő, ha eldobod száll fel az égig
Egyszer hazatalál
(2x)

Gurul a kő, ha eldobod...
Repül...
Gurul a kő, ha eldobod száll fel az égig
Egyszer hazatalál

Gurul a kő

Látod, hogy milyen szép felettünk az ég,
Nem hittem volna akkor, hogy ennyit ér,
Kezemből virágot kezedbe képzelek,
De ne hidd el mégse, bárhogy mondom Neked.

Nem tudom, hogy van ez,
de Neked könnyű lehet,
Nem tudom, hogy van ez,
hogy csak én veszíthetek!

Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz -
Arra gondolok, amire akarok!
Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz -
Arra gondolok, amire akarok!

Hamupipőke, a cipőt próbáld fel,
A bálban a legszebb, meglátod Te leszel!
Tudom, hogy tudtad már a legelején,
A rossz elmúlik, a jó utolér!

Nem tudom, hogy van ez,
de Neked könnyű lehet,
Nem tudom, hogy van ez,
hogy csak én veszíthetek!

Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz -
Arra gondolok, amire akarok!
Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz -
Arra gondolok, amire akarok!

Rég vársz arra,
hogy a magad ura légy,
a sok iskola és otthon a sötét,
apa, anya
régen megtagadott szigora
és még a sok rád nehezült
súlyos kötelék - elég volt!

Nincs több lánc,
csak szédült tánc
a sűrű mélyből fénybe szállsz,
hol az ég oly kék és nincs határ
és szól egy hang,
hogy meg ne állj soha

Nem volt senkid, akit megszerethettél
A sok bábu közt egy ember, aki él
hogy rábízhasd a féltve őrizgetett
álmaidat mind
Aki segít majd, hogy megtaláld
a célt - ha egyszer

nincs több lánc...

apró kisgyermekként
rád szakadt az ég,
minden érted volt,
itt minden téged véd
a falak közben égig nőttek
és te kerested a rést,
ahol megszökhetsz
mert börtön az egész -
de most már

nincs több lánc...

Nézem őt, s nem látom már
Tudom, elment rég és távol jár
De bárhogy éget, bárhogy fáj
Van, mi sosem múlik el
Nincs remény és ő sincs már
Csak a szívem őrzi, vár és vár
S ha látom őt még mindig fáj
És ez sosem múlik el

Őt látom fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Egy szívben, egy dalban
Mondd, mért kell, hogy halljam
A fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Van, mi sosem múlik el
Őt látom fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Egy szívben, egy dalban
Mondd, mért kell, hogy halljam
A fában, a fűben
Egy eldobott kőben
Van, mi sosem múlik el

Új nap ébred, új nap vár
Hideg hosszú télből
Így lesz nyár
De bárhogy éget, bárhogy fáj
Van, mi sosem múlik el
Múltba vész, nem bánom már
Szívem újra könnyű széllel száll
De látom őt még, mindig fáj
És ez sosem múlik el

Őt látom fában....

Mért őrzöm még
Mondd el meddig tart
Míg elfelejtem
Vak voltam, most újra látok
De félek késő már

▲▲▲

Álarcaid most már sehogy nem takarnak jól,
Tükörbe nézel, s nem vagy sehol, a szádból más hang szól,
Átviláglik rajtad véred, e bűvös méreg,
Egy hamis arc, mit megérintek,
Szellemmaszk, most feléd intek.

Adj egy érzést,
Mert hinnék benne,
Kínzó kérdés,
Mire válasz lenne,
Átölellek, szellemmaszk,
Körülötted csodás fény.

A reggel újabb sárgát fest az álmos égboltra,
A gyertyafény még homályt keres, a párnák szétszórva
Tüze magját most belédvetve, csak állok kinetveve,
Szégyen tűrni hű álarcod,
De így is több ez, mit tőled várhatok.

Adj egy érzést,
Mert hinnék benne,
Kínzó kérdés,
Mire válasz lenne,
Átölellek, szellemmaszk,
Körülötted csodás fény.

(Valóság, látlak már!)

Mind, aki jó volt, elment rég,
Senki sem mondja, hogy játsszak még.
Senki sem kell, mind elment,
Túl nagy a zaj ott kint, s itt bent.

Nincs diadal, nincs taps és fény,
Éjszaka lett a legvégén.
Semmi se kell, így van jól,
Nincs takaró a hangokból.
Éjszaka lett, így van jól,
Nincs diadal a hangokból.

Ahogy múlik az éj, ahogy fölkel a nap,
A fény belopózik a lombok alatt.
Ahogy tágul az ég, és a völgy puha zöld,
Virágait végre kibontja a föld.

Valahol gyönyöru nyár van,
Valahol Európában.
Valahol hazafelé, mindig a nap elé
Úsznak a kifakult, lomha folyók.

Ahogy múlik az ég, fölkel a nap,
A gyulölet végre a múltra marad.
És a fák, a vizek, és a tétova szél,
És a néma hegyoldal is újra beszél.

Valahol gyönyöru nyár van,
Valahol Európában.
Valahol egy zenekar, éhes és fiatal,
Újból játszani kezd.

És jönnek hírre a rongyos, fáradt emberek
Valahol Európában.
Valahol Európában.
Valahol gyönyöru lesz még a nyár.

Nézd a csillagot
Nap nélkül nem ragyog
Nézd a kék eget
Nap nélkül nem lehet

Nézd az álmomat
Nap nélkül kárhozat
Nézd a testemet
Nap nélkül megremeg

Meglátod arcomon
Hallod a hangomon
Holnap nem távozom
Enyém vagy szép napom

Nap nélkül, nap nélkül mindenütt a tél
Nap nélkül, nap nélkül nélküled az éj
Nap nélkül, nap nélkül mindenütt a szél
Maradj még, maradj még
Nálad már a fény...

Nézd a szívemet
Nap nélkül mit tehet?
Nézd a lelkemet
Nap nélkül nem nevet

Nézd az álmomat
Nap nélkül kárhozat
Nézd a testemet
Nap nélkül megremeg

Félve indultam, de mindenre készen
Mit mondok majd, már megvolt egészen
Odaértem, s csak az üres lépcső várt

Tartom szavam, tudom, mit ígértem
Ma látni foglak, olyan, mint egy filmen
Ezt a napot évek óta vártam már

Hiába kérdem már,
Mikor bajban voltam, akkor hol voltál?

Fejjel megyek a falnak,
Most már semmit sem értek
Fejjel megyek a falnak,
Közben peregnek a képek
Jobbnak kéne lennem, azt mondtad,
De vigyázz, lehetek még sokkal sokkal rosszabb!

Voltál a szám, és voltál a szemem
Beszéltél, ha kellett, láttál is helyettem
Nem könnyű, de megköszönöm neked

Félve indultam, féltem, hogy látlak
Most itt vagyok, vicces, de még várlak
Akármi lesz, ez az én titkom marad

Az álmok csak Terád várnak
Viszik a vágyad, süvít a szél
Ott, hol nem fáj a tegnap
Rád vár a holnap
Sodor az éj

A csillagos ég föléd borul, szél simítja arcodat
A fák beszélnek, hozzád szólnak, s te meghallgatod hangjukat
Suttogásuk megnyugtat majd, ha bánat marja szívedet
Ölelésük magába zár és elragad a képzelet

Mindenkire vár egy álomvilág
Valóság lehet, ha szíved hallgat rá

Refr: Az álmok...

A föld illata reményt hordoz, ősi ösztönt, képeket
Az ég adja a szabadságot, hogy szárnyaljon a képzelet
Víz hordozza életedet, és elsodor, ha élvezed
A levegő sem halált hordoz, csak tiszta, szelíd képeket

Mindenkire vár...
Refr: Az álmok...

Élni kell, mert van még miért, ha érzed belül, elhiszed
Lehetsz más, és élhetsz másképp, mert csak tiéd az életed
Az álomvilág magába zár de simogat, nem eltemet
Benned él, mert nem lesz másé, a sírba is majd elviszed

Mindenkire vár...
Refr: Az álmok...

Alhana:
A vihar után csend jött, most némán hallgatom
Úgy hittem, nem érnek földre a hullócsillagok.
Hogy apám és az otthonom mindörökké vár,
A zöld erdo, a selyemfák, a nap az én hazám.

Nézd, most összedolt a szello fújta kártyavár,
A birodalom romokban, itt fekszik jó apám.
Miért kellett a gonosz varázs, hazug szép mesék,
Mit ér hát a hatalom, ha lelked most a tét?

Lorac:
Ha visszafordíthatnám az idot, a szép napok,
Eljönnének hozzám újra a boldog hónapok.
Nevetnék, hogy nevess Te is, fogd kezem, Alhana
Még itt lenne, még létezne, az elfek otthona.

Nem akartam semmit, csak egy boldog szigetet,
A sárkánygömbök erejétol vártam új életet.
A Nap tuzével, Hold fényével tettem rá kezem,
De a kristálygömbök hazugsága elvette lelkemet.

Ref.:
A álom véget ért, egy új élet hajnalán
Az elfek osi népek büszkén áll a vár fokán.
A álom véget ért, nincs több harc és szenvedés,
És neved fent ragyog majd, a dicsoség egén.

Néma már, az alkonyatban sír a táj
Nincs fény, a hanton fekszünk O és én
Egy női név hómárványba karcoltan
Egy síró, örök éj

Lásd, hogy merre megy az új világ
És lásd célod, s nem végzeted vár
És szállj, újra szállj szabadon
Mert az élet szele már fúj
A sápadt zafír égen túl

Égek, akár egy tüzes mag
Hideg fényű messzi csillag
Vakon száguldó tudat
Várom, az út merre mutat
Fáj, mit mögöttem hagyok
Fájjon, én mégis indulok
Szemem egy sugártól lesz vak
Hív a fény, hogy induljak

Izzó homok talpam alatt, célom rég mögöttem maradt
A távolban egy ábránd fogad: Élet s halál, mind ugyanaz?
Mit tudsz - Te, aki cél nélkül sehová sem jutsz? Mit látsz?
Te, aki hang nélkül állsz és vársz? Miért sírsz? Te kinek ha nem
mondják magadban bízni sem bírsz? És mondd, mi kell,
hogy a világot ÍGY fogadd el?

Évek, lassuló léptek, néztek, így hova érek
Képek - már semmit sem értek, félek - de van megoldás

Nem leszek egy kőbe vájt név,
Kereszten egy megkopott kép
Elfelejtett régi évszám
Emlék csak egy korhadt táblán

Gyermekkoromban szerelmes voltam a tűzbe,
Álmomban a lángok között éltem.
Nem kérdezte senki, mi volt az álmom,
De a benzinkutak előtt hosszasan megállok.

Ha volna még időm, hazudhatnék neked.
Ami igazán bánt, azt sohasem értenéd meg.

Meneteltem súlyos lobogók alatt,
Fekete zászló lettem egy jelszó miatt,
Elkísértek hosszú utamra a kutyák,
Halkan mint a félelem álom után.

Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
kibelezett kőbányák üregében.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Most is visszhangzik a léptem.

Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kisér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindíg jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.

Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Kibelezett kőbányák üregében.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken,
Most is visszhangzik a léptem.

Méltóztassanak figyelni, bemutatom, hogy tud szeretni

Úgy szeretlek, mint egy istent, meghalok teérted én.
Csókold sebesre a szomjas számat, ne kímélj.
Végzetem vagy, úgy imádlak, párod vagyok, s rabszolgád,
vágyom rád vagy tűzben égek, csókolj hát.

Most pedig, ha megengedik, bemutatom, hogy tud gyűlölni

Gyűlöllek hitvány féreg, gyűlöllek te rút,
gyűlöllek, tönkre teszlek, pusztulj tőlem.
Gyűlöllek, minden egyes porcikám utál,
nincs nálad undorítóbb ellenségem.
Pusztulj, gyerünk pusztulj, gyerünk pusztulj.

Felség, most egy kis mutatvány: gyűlölet és szeretet gyors váltakozása

Úgy szeretlek, mint egy istent,
gyűlöllek hitvány féreg, gyűlöllek te rút,
végzetem vagy, úgy imádlak,pusztulj,
gyerünk pusztulj, gyerünk pusztulj.

És most közömbösség válik

Tőlem ugyan jöhet-mehet, tehet-vehet bármit,
bánom is ha fel is fordul, hangyányit se számit.
Felkötheti magát édes, borotvával, az se vészes,
kínlódik vagy gyorsan vége, mindegy.

Most hazudni fog

Gyereket akarok tőled, gyereket akarok tőled, mucikám.
Csoda milyen anya lennék, te meg az a pici csöppség, gyere már.
Egy gyermek, csakis tőled, tegyél hát anyává macikám, ne vacilálj.
Egy gyermek, csöpp kis gyermek, nem kell a pénzed,
egy kisded mitkérek, hát ne lazsálj.

Lássuk az ellenkezőjét

Nem akarok gyereket, csak gyereket ne, kérlek,
hát így se tudok megélni, azt minek az a féreg.
Elrontaná az alakomat, egész nap csak bőgne,
moshatnám a pelenkákat tejbepapit főzve.
Hát nem járhatnék moziba se, táncolni se főleg,
hát nem akarok gyereket tőled.

Nézzünk egy más példát

Utálom az ékszert, soha nem is hordtam,
fúj ez a gyöngysor nem kell.

Vedd meg édes azt a kis gyöngysort,
ha nem kapom meg, meghalok.
Tudod jól, hogy imádom az ékszert,
mit tegyek, hisz nő vagyok.
Egy smaragdért mit megtennék,
és azt hiszem, hogy közben el sem pirulnék.
Hát vedd meg édes azt a kis gyöngysort,
ha nem kapom meg, belehalok.

Házasság

Nem megyek feleségül hozzád, szívem úgyis a tiéd,
ne emlegess anyakönyvet, oltárt, hisz nékem a csókod is elég.

Ha nem vesz rögtön feleségül, megcsalom, hogy belekékül,
elvette a lányságomat, épphogy elmúltam tizenhat.
Nem ússza meg másképp csak ha elvesz, így lesz, nincs más kiút.

Nehéz helyzetben gyorsan feltalálja magát

Jenő, te örült vagy, az ajtót töröd rám,
Ödönnel gyanúsítasz, ölj meg inkább.
Jenő, te örült vagy én nem bírom tovább,
hozd csak a revolvered ölj meg, lőjj.
Jenő, te örült vagy, te féltékeny bolond,
ez lett a végzetünk, jaj el kell vesznünk,
Jenő, te örült vagy, de lásd hogy szeretlek,
nem bánom legyen vége, haljunk együtt,
ölj meg hát, csak ölj meg hát,
legyek én az első, kérlek.
Várj, csak várj, várj, csak várj.
Előbb én lőlek le téged.

Nevet..... Sír..... Táncol..... Voilá!

Bravo, bravo, bravo!

Hideg már a tűzhely, a szívem is kihűlt,
eltűnt egy perc alatt a régi életünk.
Szomorú karosszék, jó gazdád hol jár?
Elment ő és ránk itt csak a bánat vár.
Vén kakukkos óránk, mától ki húz fel?
S kihez bújjak ágyunkban, ha kint az éj neszel?
Ki dalol majd reggel a rézlavór felett?
Senki nem tud választ, égig ér a csend.
Fűszagú nyáridő, kék tiszta ég, hozd vissza öt.
Merre jár, merre hol, oly nagy a föld.
Surranó játszi szél fújta el tán lépte nyomát.
Hisz híre sincs és csak a néma nincs vesz körül, az terül ránk.
Nyitva áll az ajtó, a ház is vár reád,
érted sír a jószág kint, a kert, az út, a fák.
Mért mentél világgá, hol keresselek?
Senki nem tud választ, égig ér a csend.